PALESNAPES

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2015. Írország elsőként legalizálta népszavazással a meleg párok házasságát
"Mi vagyunk az első olyan ország, amely az alkotmányban fogja rögzíteni azt, hogy szexuális beállítottságtól függetlenül mindenkinek joga van a házasságkötéshez, és erről népszavazás döntött. Ezzel a szabadság és az egyenlőség fáklyavivői lettünk a világ többi országa előtt. Ezen a napon büszkeség írnek lenni" - mondta Leo Varadkar egészségügyi miniszter, aki nyíltan vállalta homoszexualitását, miután a kormány bejelentette, kísérletet tesz az ír konzervatív katolikus alkotmány megreformálására".
http://csillag-szeme.hupont.hu/43/jelek-2015-maj08

2017. aug. - Varadkarnak szándékában áll népszavazást tartani, amelynek célja az ír alkotmány nyolcadik módosításának, így a meg nem született gyermek élethez való jogának hatályon kívül helyezése.
Soros György a Nyílt Társadalom Alapítványt (OSF) használta, hogy Írországot abortuszpárti országgá tegye. Állítólag azt tervezi, hogy Írországot egyfajta prototípusként használja arra, hogy a világ katolikus országaiban az abortuszellenes törvényeket felszámolják. A melegfelvonulásokon is megjelenő Justin Trudeau, aki formailag katolikus, sürgeti ír meleg korábbi kereszténydemokrata kollégáját az abortuszt alapvető emberi jognak elismerésére.
http://palesnapes.hupont.hu/48/jelek-2017-aug07

2018. máj. 25-én az írek megszavazták az abortusz legalizálását, véget vetve Írország életet támogató örökségének.
Leo Varadkar ír kormányfő a hivatalos eredmény bejelentése után azt mondta, hogy történelmi nap a referendum Írország számára,melyet a csendes forradalom részeként említett. Leo Vadarkar kormányának köszönhetően 2018 január óta az írek már Krisztus kereszthalálának napján is mehetnek alkoholizálni.
http://palesnapes.hupont.hu/216/jelek-2018-maj06

2018. aug. 24. - A buzik is várták Ferenc pápát, akik azt szeretnék elérni, ha az ír katolikus egyház nem tekintené a nemi identitásukat – ahogy fogalmaznak – „eredendően rendellenesnek”.
http://hu.euronews.com/2018/08/24/az-lgbt-kozosseg-is-varja-a-papat-irorszagban
2018. aug. 25. - Az egyház pedofilbotránya alatt ment Írországba, a katolikus családok világtalálkozójára Ferenc pápa, aki szégyenli az egyház tétlenségét és beszédet mondott a melegségét nyíltan vállaló, bevándorló hátterű Leo Varadkar írországi kormányfő oldalán, aki szerint csakis zéró tolerancia lehet érvényes azokra, akik ártatlan gyerekeket bántalmaznak, vagy lehetővé teszik ezt a bántalmazást. Leo kérte a pápát a papi pedofíliával szembeni igazságszolgáltatásra.
http://mandiner.hu/cikk/20180825_a_meleghazassagot_is_megvitatja_a_papaval_az_ir_kormanyfo
http://hu.euronews.com/2018/08/25/szegyelli-az-egyhaz-tetlenseget-ferenc-papa
http://magyarhirlap.hu/cikk/126710/Az_ir_kormanyfo_arra_kerte_a_papat_szolgaltassanak

http://palesnapes.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/8/285524/kepfeltoltes/leo_es_a_papa_2018_aug_25.jpg?83149365

2018. aug. 25-én jelentek meg katolikus lapokban Ferenc pápa lemondásának céljából az aug. 22-én (Nap a Regulushoz érkezik, konjunkció aug. 23-a) kelt Vigano által írt vádak, mikor a pápa a meleg, LEO/Oroszlán nevű bevándorló hátterű miniszterelnökös Írországba érkezett, ahol 15 nappal korábban, aug. 10-én jelent meg a POPE FRANCIS, A MAN OF HIS WORLD videó. A pápa szerette volna, ha a családok IX. világtalálkozója prófétai tanúságtétel lenne az etikai és spirituális értékek gazdag örökségéről.
"Lelkiismeretünk számára ma talán a legzavaróbb kihívást a tömeges bevándorlás által okozott menekültügyi válság jelenti, amely nem fog megszűnni és amelynek megoldása bölcsességet, széles látókört és a helyzethez való humanitárius megfontolást igényel, amely messze túlmutat a nagyon rövid távú politikai döntéseken" - mondta Ferenc pápa.
https://www.imdb.com/title/tt6915100/releaseinfo?ref_=tt_ov_inf
https://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-dublinban-csaladok-vilagtalalkozoja-legyen-profetai-tanusagtetel

http://www.hetek.hu/files/styles/cikk-belso-fekvo/public/2018/35/paapa.jpg?itok=07yINYcX

2018. aug. 25-én súlyos buszbaleset történt Bulgáriában zarándokokkal, a hatóságok közlése szerint 15-en meghaltak, és 27-en sérülésekkel kórházba kerültek, vagyis 42 főt érintett a baleset.
A kolostorlátogatásról Szófiába hazatérő zarándokok járműve Szvoge közelében, egy kanyargós, hegyvidéki autópálya-szakaszon, egy éles kanyarban haladva felborult, húszméteres szakadékba zuhant, és lángra kapott.
http://www.atv.hu/kulfold/20180826-sulyos-buszbaleset-tortent-bulgariaban-zarandokok-haltak-meg

2018. aug. 25-26-a éjjelén kigyulladt, és szinte teljesen leégett a Nagyvárad főterén álló görög-katolikus püspöki palota. Teljesen leégett az épület mintegy 1300 négyzetméteres tetőzete, ledőlt az egyik torony, .....
http://www.origo.hu/nagyvilag/20180826-leegett-a-nagyvarad-foteren-allo-gorogkatolikus-puspoki-palota.html

http://oradea.travel/hu/wp-content/uploads/2013/09/episcopia-greco-catolica.jpghttps://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2018/08/nagyv%C3%A1rad-szatmar.ro_-e1535264311996.jpg

2018. aug. 25-én a háborús elméjű McCain (Káin) távozott erről a világról.
Az arizonai szenátor, McCain halála napja az év 237. napja.
McCain egy filmben szerepelt, a PHOENIX INCIDENS-ben, melyben magát alakította, vagyis bevágtak egy archív felvételt, melyen az arizonai fényekről kérdezték.
http://www.atv.hu/kulfold/20180826-meghalt-john-mccain-republikanus-szenator

http://palesnapes.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/8/285524/kepfeltoltes/mccain_es_phoenix.jpg?59924570

2018. aug. 25. - A mekkai zarándoklat idején jelentették be Moszkvában, hogy hogy immár semmilyen akadálya sincsen Putyin elnök utazásának Szaúd-Arábiába.
https://orientalista.hu/blog-post/szaud-arabiaba-latogat-putyin/
2018. aug. 25. - Vegyifegyver-támadásokat szerveznek Szíriában a brit titkosszolgálatok aktív részvételével csak azért, hogy ezzel ürügyet szolgáltassanak a nyugati országoknak és az Egyesült Államoknak arra, hogy rakétatámadásokat indíthassanak – jelentette ki szombaton újságírók előtt Igor Konasenkov, az orosz védelmi tárca szóvivője.
http://mandiner.hu/cikk/20180825_vegyifegyver_tamadasokat_szerveznek_a_britek_es_a_sziriai_dzsihadistak_az_oroszok_szerint
2018. aug. 22.- John Bolton támadással fenyegette meg Izraelből Aszadot egy újabb vegyifegyveres támadás esetén.
http://hu.euronews.com/2018/08/22/hatarozott-amerikai-uzenet-a-szir-elnoknek
2018. ápr. - Az orosz védelmi tárcának bizonyítékai vannak arra, hogy Nagy-Britannia közvetlenül részt vett a provokáció megszervezésében, amelyet az állítólagos vegyi támadással teremtettek a kelet-gútai Dúmában.
https://zoom.hu/hir/2018/04/13/az-oroszok-szerint-brit-kamu-a-dumai-vegyifegyver-tamadas/
https://maps.southfront.org/russian-ministry-of-defense-white-helmets-staged-chemical-weapons-attack-in-duma/
2018. aug. 25. - Hatályba léptek a bevándorlási különadó rendelkezései.
http://magyarhirlap.hu/cikk/126707/Hatalyba_lepett_a_bevandorlasi_kulonado
2018. aug. 25. - 33 migráns egy török kamionban a román-magyar határnál Csanádpalotánál, vagyis ott, ahol pár napja 42 migránst fogtak szintén egy török kamionban.
https://kuruc.info/r/2/189357/
2018. aug. 26. - Fekete Mária kegykép ünnepe a sopronbánfalvi Kolostorhegyen.
http://www.sopronmedia.hu/cikkek/unnep-a-kolostorhegyen-nyilt-nap-a-kolostorban

2018. aug. 26. - Erős, napszél becsapódás által keltett geomágneses vihar.
https://www.swpc.noaa.gov/products/planetary-k-index

https://services.swpc.noaa.gov/images/planetary-k-index.gif?time=1535362202000

2018. aug. 26. - Viharos szelet, felhőszakadást, lehűlést jeleztek előre az időjárásjelentők.
http://www.kisalfold.hu/idojaras/viharos_szel_csap_le_-_masodfoku_figyelmeztetest_is_kiadtak_a_felhoszakadas_veszelye_miatt/2571347/
2018. aug. 26. - Nyári légkörhűtés: Harminc centiméter vastagságot is meghaladó hó esett vasárnapra virradóra az osztrák Alpokban és Olaszország északi részében. Mínusz 10 fok Tirolban.
Pár nap és visszatér a nyár.
http://www.kisalfold.hu/kulfold_hirek/tel_a_nyarban_-_20-30_centi_ho_esett_ausztriaban_tirolban_minusz_10_fok_volt/2571373/
2018. aug. 26-án Ferenc pápa a PHOENIX Parkon kívül a Szent MÁRIA katedrálisban is tartott egy imát Dublinban, miközben a papi szexuális visszaélések eltussolását némelyek a Vatikán elleni háborújukként vetik be.
Ferenc pápát 2013. márc. 13-án választották meg, vagyis a PHOENIXI FÉNYEK esemény évfordulóján (1997. márc. 13.).
https://www.nbcnews.com/news/world/clerical-sex-abuse-scandal-exposes-war-within-vatican-n904376
https://en.wikipedia.org/wiki/Phoenix_Lights
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ferenc_p%C3%A1pa

https://media2.s-nbcnews.com/j/newscms/2018_35/2546651/180828-pope-cardinals-mc-1017_d17dba370f67dbf3ad7d6215f6a468a3.fit-2000w.JPGhttp://palesnapes.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/8/285524/kepfeltoltes/ferenc_papa_phoenix_park_dublin.jpg?57694893https://www.standeyo.com/Podcast/Show_Images/antichrist_clues/Pope_and_Aliens.jpg

 

2018. aug. 26. - Ferenc pápa azt mondja, bízik az emberekben, hogy helyesen ítélik meg az érsek állításait róla.
Egy fénysugár világítja meg Ferenc Pápát, miközben a CBS News újságíró, Anna Matranga kérdését hallgatja, mikor aug. 26-án Dublinból Rómába indul. Matranga a pápát Carlo Maria Vigano-ról kérdezte.
https://www.catholiccourier.com/articles/pope-says-he-trusts-people-to-judge-archbishops-claims-about-him

https://www.catholiccourier.com/sites/default/files/field/image/20180826T1633-167-CNS-POPE-IRELAND-PLANE_800.jpg

2013. - Bonaparte Napóleon  (1769-1821; francia császár): “A jezsuita rend katonai szervezet, nem templomi rend. Az ő vezetőjük egy hadsereg generálisa, és nem egy kolostor egyszerű vénje-vezetője. Ennek a szervezetnek az a célja, hogy hatalomhoz jusson. A szó azon értelmében, hogy abszolút teljhatalmat, univerzális hatalmat, olyan hatalmat szerezzen, mely az egész világot fogja felügyelni. Ezt a világot egy ember fogja irányítani: a Fekete pápa, a jezsuita főgenerális. Ez a “jezsuitizmus” a legrosszabb a despotizmusok közül, ugyanakkor a legnagyobb csalás az összes csalások közül……”
Fjodor Dosztojevszkij (1882-1881;  orosz író)  “A jezsuiták….. egyszerűen mondva egy katonaság, mely segíti Rómát abban, hogy hatalmat szerezzen az egész világ felett, melyen az elkövetkező időben uralkodna maga a római pápa, mint egy császár… Ez az ő végcéljuk…. Ez egyszerűen csak a hatalom utáni vágy, a piszkos evilági gazdaság halmozása és dominanciája; az összes embernek az ő rabjaikká kellene válniuk, csak ezért harcolnak. Ők talán még Istenben sem hisznek."
Robert Jefferson Breckinridge (1800-1871; politikus és pap):  “A Jézus társaság, (azaz a jezsuiták)  az emberiség ellensége. A világ összes népének össze kellene fogni az ellenük vívott harcban…. mert vagy ők semmisülnek meg teljesen, vagy az emberiség teljes romlása, illetve  degenerációja fog bekövetkezni."
http://denesotto.hu/2013/03/jezsuita-papa/

https://media.worldslastchance.com/images/2014/11/30/17303/pope-francis-magazine-covers.pnghttps://thewildvoice.org/wp-content/uploads/2015/11/pope-franko.jpghttps://i0.wp.com/capitolhilloutsider.com/wp-content/uploads/2013/12/pope-francis-the-time-has-come.jpg

2018. aug. 26. - Átalakíthatja a világgazdaságot, hogy Moszkva a dollár szerepének gyengítésére készül.
Németország épp a Merkel-Putyin találkozót követően kezdte sürgetni a leszakadást és nagyobb távolságot az Egyesült Államoktól.
https://orientalista.hu/blog-post/moszkva-a-dollar-szerepenek-gyengitesere-keszul/
2018. aug. 26. - Erős, 5,9-es földrengés rázta meg Iránt, mely az amerikai földtani intézet (USGS) mérései szerinti 6,1-es erősségű volt, melynek epicentrumát Kermánsáhtól 88 kilométerre nyugat-északnyugatra detektálták. Tavaly novemberben egy 7,3-as erősségű földmozgás az Irakkal szomszédos hegyvidéki Kermánsáh tartományban legkevesebb 530 halálos áldozatot követelt.
http://www.atv.hu/kulfold/20180826-halalos-ereju-foldrenges-razta-meg-irant
2018. aug. 26-án Jacksonville-ben, Florida államban a 19. Madden NFL versenyen lövöldözött a 24 éves David Katz, a 17. Madden NFL verseny győztese, miután kiesett a játékból.
Az elkövetővel együtt hárman meghaltak, 13-an megsérültek.
Az NFL ( National Football League ) rövidítés megfelel az NeFiLim szóban levő betűkkel, ugyanakkor ahogyan a szó a bibliai óriásokat (BUKOTT ANGYALOK/FÖLDÖNKÍVÜLIEK) jelöli, az NFL is az óriások csatája.
https://www.gamestar.hu/jatekvilag/madden-nfl-19-verseny-lovoldozes-252490.html
https://hu.ign.com/madden-nfl-19/41341/news/harom-halalos-aldozata-van-a-madden-bajnoksagon-tortent-lovo
2018. aug. 27-ei cikkében a Washington Examiner már azt számolgatja, hogy hányan halnak meg és mennyi kárt okoz anyagiakban egy esetleges napviharból, vagy terrorista, esetleg észak-koreai nukleáris támadásból eredő EMP.
A halálos áldozatok száma szerintük egy nap alatt 574, egy év alatt pedig több mint 200 millió fő lenne.
https://www.washingtonexaminer.com/washington-secrets/warning-daily-toll-of-emp-attack-574-deaths-35-7-billion-a-civilization-killer
2018. szept. 27. - Az izraeli vízügyi hatóság vasárnap kiadott jelentése szerint öt aszályos esztendő után annyira drámai a helyzet, hogy ha a következő télen átlagos vagy akár annál nagyobb mennyiségű csapadék esne, már az sem tudná megállítani a vízforrások kiszáradását, miközben ráadásul várhatóan ismét átlag alatti lesz csak a csapadék.
http://www.ma.hu/vilagvege/319390/Dramai_a_helyzet_kiszaradoban_Izrael_vizforrasai
2018. aug. 27. - Katonai együttműködési megállapodást írt alá az iráni és a szíriai védelmi miniszter Damaszkuszban.
Ali Abdullah Ajub szíriai védelmi miniszter azt mondta, hogy országa történetében befejeződött a háborús szakasz és megkezdődött a helyreállításé.
http://www.atv.hu/kulfold/20180827-katonai-egyuttmukodesi-megallapodast-irt-ala-iran-es-sziria
2018. aug. 27. - Az Iráni Forradalmi Gárda tábornoka szerint Irán teljes ellenőrzése alatt áll az Perzsa-öböl és a Hormuzi-szoros, melynek lezárásával fenyegetnek ismét.
Irán biztosítani tudja a Perzsa-öböl biztonságát, és nincs szükség olyan idegenek jelenlétére, mint az Egyesült Államok és olyan országok, amelyeknek hazája nem itt van - közölte.
Washington egy flottát állomásoztat az Öbölben, amely védi az olajszállítási útvonalakat.
http://news.trust.org/item/20180827115338-hpqo0
2018. aug. 27. - Irán az Egyesült Államok által augusztus elején ismét életbe léptetett szankciók azonnali eltörlését sürgette a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság hétfői meghallgatásán.
Beadványában Irán annak megállapítására kérte az ENSZ elsődleges bírói szervét, hogy Washington megsértette az iszlám köztársasággal szembeni kötelezettségeit, s arra, hogy ezért szólítsa fel az amerikai kormányt a korlátozások késedelem nélküli feloldására. Washingtonnak szuverén joga intézkedéseket hozni Iránnal szemben - szögezte le közleményében Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/egyre-nagyobb-a-feszultseg-iran-es-az-usa-kozott.295848.html
2018. aug. 27. - Az észak-koreai állami napilap azt sejti, hogy az Egyesült Államok kettős játszmát folytat, és miközben széles mosollyal tárgyal velük, a háttérben háborút készít elő ellenük.
https://index.hu/kulfold/2018/08/27/eszak-korea_haborut_gyanit/
2018. aug. 27. - Már az ISIS katonái is szembefordulnak az USA-val, amely ország rátette kezét a nagyobb olajmezőkre.
https://orientalista.hu/az-iszlam-allam-megtamadta-az-usa-altal-megszallt-sziriai-olajmezoket/
2018. aug. 27-én a szíriai légvédelmet készültségbe helyezték egy esetleges amerikai rakétacsapás miatt, melyet az USA irányítása alatt történne a hamis zászlós vegyi támadásra adott válaszként, melynek előkészítésével a briteket vádolták meg az oroszok.
https://www.timesofisrael.com/damascus-air-defenses-on-high-alert-fearing-us-attack-report/
https://orientalista.hu/blog-post/vegyi-tamadast-keszitenek-elo-idleb-ellen/
2018. aug. 27. - Az olasz Liga pártot vezető Matteo Salvini és a magyar kormányfő keddi milánói találkozóját a másik olasz kormánypártot, az Öt Csillag Mozgalmat vezető Luigi Di Maio miniszterelnök-helyettes kommentálta: "Orbán Magyarországa szögesdrótfalakat emel és megtagadja az áthelyezéseket. Ami engem illett, aki nem csatlakozik az áthelyezésekhez, annak nincsen joga az európai forrásokhoz. Mi elfogadtuk a kvótákat".
Matteo Salvini az Il Messaggero napilapnak kijelentette: „Orbán olyan Európát akar, amely ellenőrzi és védi külső határait. Ez a mi végső célunk”. Kijelentette, hogy Orbán Viktorral nem a menedékkérők áthelyezéséről vagy szétosztásáról akar egyeztetni, hanem arról, miként lehetne biztonságosan azonosítani a migránsokat az észak-afrikai kikötőkben, hogy útra se keljenek Európába azok, akik nem jogosultak a menekültstátusra.
http://mandiner.hu/cikk/20180827_tajani_salvini_vegye_ra_orbant_a_kvotakra
2018. aug. 27. - Nem méltatja válaszra Ferenc pápa azt a nyilatkozatot, amelyben a Vatikán volt washingtoni nagykövete lemondásra szólítja fel a pápát, azzal vádolva őt, hogy tudott Washington volt érsekének, Theodore McCarricknek a gyermekmolesztálási ügyéről, de inkább elhallgatta azt.
A pápa lemondását aug. 26-án követelő Carlo MARIA Vigano nem állt elő bizonyítékokkal annak cinkosságával kapcsolatban. A volt vatikáni diplomata egyébként számos volt és jelenlegi katolikus egyházi tisztviselőt vádolt meg azzal, hogy eltussolták McCarrick ügyeit. A 2016-ban nyugállományba vonult Carlo Maria Vigano érsek korábban a pápai állam nagykövete volt az Egyesült Államokban. 2009-ben és 2010-ben az akkori egyházfő, XVI. Benedek pápa büntető intézkedéseket szabott ki Theodore McCarrickre. McCarricknek XVI. Benedek megtiltotta állomáshelye elhagyását, valamint a nyilvánosság előtt mondott beszédeket. Carlo Maria Vigano szerint Ferenc pápa nem sokkal a megválasztása után, 2013-ban visszavonta a washingtoni érsekre kirótt szankciókat, ezért szólította fel Vigano őt lemondásra.
https://index.hu/kulfold/2018/08/27/lemondasra_szolitotta_fel_a_papat_vatikan_volt_washingtoni_nagykovete/
http://www.blikk.hu/aktualis/kulfold/lemondas-felszolitas-szexualis-visszaeles-tussolhatta-el-ferenc-papa/vkg4dp5
2018. aug. 27. - Jean-François Lantheaume, egykori nunciusi főtanácsos és ügyvivő: "Vigano igazat mond".
https://katolikusvalasz.blog.hu/2018/08/27/egykori_nunciaturai_hivatalnok_vigano_igazat_mond
2018. aug. 27. - Be nem jelentett tüntetéshez és szabályos demonstrációkhoz, felháborodáshoz és tiltakozáshoz vezetett Németországban egy aug. 26-ai emberölés, amellyel egy szíriai és egy iraki férfit gyanúsítanak. Merkelék elítélik, ha bárki is hajtóvadászatot folytat eltérő származású, eltérő kinézetű emberek ellen, vagy félelmet próbál terjeszteni.
http://mandiner.hu/cikk/20180827_migransok_keseltek_szelsojobboldaliak_masiroztak_chemnitzben
2017. szept. - "Iszlám hatalomátvétel zajlik Németországban" - AfD alapító.
"A jövőben Ausztria az iszlamista migránsoké lesz. Minél több keresztény osztrákot áttérítenének az iszlámra, az egyetlen igaz vallásra" .
http://palesnapes.hupont.hu/70/jelek-2017-szept08

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 186
Heti: 557
Havi: 2 716
Össz.: 502 660

Látogatottság növelés
Oldal: JELEK 2018 AUG-07
PALESNAPES - © 2008 - 2024 - palesnapes.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »